Punk Fashion 1970s: hogyan szakította szét London és New York a divatot

London, 1976 nyara. A King's Roadon tinédzserek sétálnak olyan ingekben, amelyek úgy néznek ki, mintha valaki késsel dolgozott volna rajtuk. Pontosan ez történt. A szakadások szándékosak, a biztosítótűk nem tartanak össze semmit, a felnőtt világ pedig el van szörnyedve. Három évvel később ez a megjelenés a divattörténetet egy előtte és egy utána részre osztotta. Ami ezen az utcán született, ma is ott van minden kifutós törésben, minden szakadt farmerban és minden statement ingben.

A Punk Fashion 1970s a punk eredeti megjelenése: szakadt ingek, bőrdzsekik, tartan, biztosítótűk és DIY-customizing, 1974-től New Yorkban és 1976-tól Londonban, Vivienne Westwood SEX butikja körül. A megjelenés ruhába öltöztetett elutasítás volt, és az öt építőeleme ma is működik. A teljes stíluscsaládot a Punk Fashion Guide rendszerezi, itt az eredeti évtizedről van szó.

A hetvenes évek eleje divatilag jóllakott volt. Trapéznadrágok, platformcipők, csillogás, diszkószelyem: minden puha volt, drága és glamourra építve. A punk erre adott közvetlen választ. Nem új trendként a többi mellett, hanem támadásként az ellen a gondolat ellen, hogy a divatnak tetszenie kell. Egy szakadt ing biztosítótűkkel 1976-ban nem stílusdöntés volt, hanem hadüzenet mindenkinek, aki a ruhát státuszszimbólumként hordta.

Ezért működik a megjelenés ma is. Az 1970-es évek punkdivatja a divattörténet első stílusaként tette a rombolást formatervezési eszközzé. Előtte egy szakadás azt jelentette: tönkrement, szegény, kínos. Utána azt jelentette: szándékos, hangos, saját döntés. Minden distressed farmer, ami ma az üzletben lóg, ennek az évtizednek fizet vissza.

A számok fordulópontot jeleznek, de önmagukban nem magyarázzák meg. Ahhoz, hogy megértsd, miért pont ez a megjelenés csapott be ilyen keményen, röviden tisztázni kell, mit is jelent egyáltalán a szó.

A szó régebbi, mint a mozgalom. Az amerikai szlengben a punk sokáig azt jelentette: semmirekellő, kisstílű bűnöző, valaki érték nélkül. Amikor a zenei sajtó a 70-es évek közepén így nevezte a Ramoneshoz hasonló zenekarokat, az lekicsinylésnek szánták. A szcéna egyszerűen megtartotta a sértést, és névvé tette. Ez az egész stílus magja: fogd azt, amivel meg akarnak bántani, és hordd láthatóan.

A ruhára lefordítva a punk tehát nem káoszt jelent, hanem átértékelést. Az olcsót büszkén hordják, a tönkrement szándékos, az iskolai egyenruhát jelszavakkal festik át. Aki 1977-ben szemeteszsákot hordott ruhaként, nem viccelt, hanem állított valamit: a ti értékrendszeretek itt nem érvényes. Ez a logika különbözteti meg a punkot minden előtte lévő stílusirányzattól, és ez az oka annak, hogy a megjelenés soha nem volt csak felszín.

Ha az 1970-es évek punkdivatjának van címe, akkor az a King's Road 430 Chelsea-ben. Ott működtette Vivienne Westwood és Malcolm McLaren 1974-től a SEX butikot, amelyet később Seditionaries névre kereszteltek. Az üzlet azt árulta, ami sehol máshol nem volt kapható: bondage nadrágokat lábak közötti pántokkal, szakadt ingeket provokatív nyomatokkal, a hírhedt Anarchy inget. McLaren a Sex Pistolst menedzselte, Westwood öltöztette őket. A zenekar és a butik egyetlen projekt volt.

Westwood hozzájárulását aligha lehet túlbecsülni. A dühből mesterséget csinált, és a punknak olyan formanyelvet adott, amit másolni lehetett: tartan a szemcse ellen, pántok funkció nélkül, jelszavak az anyagon. Ami az utcán rögtönzésként indult, nála szabást és rendszert kapott. Az üzlet legfontosabb kódjai:

• Bondage nadrág: fekete nadrág összekötött szárpántokkal, a korszak talán legismertebb Westwood-darabja.
• Anarchy ing: átfestett ing foltokkal és jelszavakkal, minden darab egyedi.
• Tartan-átértelmezés: a brit felső osztály mintája, szétvágva és szegecsekkel újra összeszerelve.
• Muslin ingek: vékony, bő ingek nyomatokkal, gyakran szándékosan ferdén varrva.

Hogy ezek a kódok milyen mélyre nyúlnak ma is, azt a punk összes korszakát és kapcsolatait átfogó áttekintés mutatja:

A történetet gyakran London-központúan mesélik, de kronológiailag New York volt az első. 1974-től a Ramones, a Television és Patti Smith játszott a CBGB-ben a Boweryn. A megjelenésük mellékesebb volt mindannál, amit London később felépített: bőrdzseki, szűk szakadt farmer, fehér ing, Chucks. Richard Hellt tartják a biztosítótűs szakadt ing feltalálójának. Semmi koncepció, semmi tervező, egyszerűen nem volt pénz és nem volt kedv a glamourhoz. A Bowery olcsó volt, a klubok kicsik, és pontosan ez a szűkösség formálta a megjelenést: amit az ember hordott, annak túl kellett élnie egy estét a szorításban.

London ugyanazokat a hozzávalókat vette, és színházat csinált belőlük. Míg New York understatementet hordott, London eszkalációt: rikítóbb színek, több hardware, politikai jelszavak, Westwood átgondolt szabásai. A megjegyzendő szabály: New York találta fel a darabokat, London találta fel a színrevitelt. Mindkét vonal máig egymás mellett létezik, a visszafogott hétköznapi punktól a teljesen felpörgetett statement megjelenésig.

Az eredeti megjelenés öt építőelemre bontható, és mindegyiknek volt oka. A bőrdzseki a rockerkörnyezetből jött, és egyszerre volt védőpajzs és vászon, szegecsekkel kiverve és zenekarnevekkel festve. A nadrág szűk volt és szétszedett, ellenprogramként a diszkókorszak trapéznadrágjához. Az ing saját készítésű volt: szétvágva, telefirkálva, tűkkel újra összerakva.

Ehhez jöttek a nehéz bakancsok vagy creeperek a lábra, és a hardware az egész testen: biztosítótűk, kutyanyakörvek, láncok, borotvapengék medálként. Fontos az összjáték. Egy-egy darabot 1976-ban néha egy mod vagy egy rocker is hordott, csak a kombináció tette a punkot olvashatóvá.

A zenekarok voltak a megjelenés kirakatai. A Ramones tagjai mind ugyanazt hordták: bőrdzseki, szakadt farmer, fehér ing, gombafrizura. Ez szándékos volt, egyenruha, mint egy logó. A Sex Pistols volt az ellenmodell, mindenki egy-egy járó Westwood-kirakat, Johnny Rotten az Anarchy ingben, Sid Vicious lakatlánccal a nyakán. A The Clash a kettő között volt: katonai nadrágok, festett ingek, bakancsok, több utca, mint butik.

Aki egy zenekar megjelenését akarja újraépíteni, annak nem vintage-vadászatra van szüksége, hanem a sziluett megértésére: keskeny fent, keskeny lent, nehéz a lábon. Hogy néz ki egy ilyen sziluett mozgásban, azt mutatja a klip.

A leggyorsabb belépő ebbe a zenekari sziluettbe a komplett szettek, amelyekben a felső és a nadrág már össze van hangolva. Két irány, amely nosztalgiahatás nélkül viszi a 70-es évek szellemét:

Egyetlen kérdés sem volt 1976-ban annyira eldöntve, mint a dzsekikérdés. A bőrdzseki, többnyire ferde cipzáras biker fazon, volt a punk ruhatár legdrágább és legfontosabb darabja. Nem kímélték, hanem dolgoztak rajta: szegecsek bele, zenekarnevek rá, foltok fölé. Egy friss bőrdzsekit gyanúsnak tartottak, egy karcosat önéletrajznak. Néhány dzseki évek alatt gazdát cserélt, és a végén három réteg történelmet hordott egymáson, zenekarneveket zenekarnevek alatt.

Ma ez azt jelenti: a dzseki viszi a megjelenést, tehát lehet karaktere. A strukturált bőr, a látható hardware és a szögletes szabások jobban működnek, mint a letisztult minimál dzsekik. A szabály: ha a dzseki úgy néz ki, mintha már két tulajdonost túlélt volna, akkor jó. A nyomott bomber fazonok vagy a taktikai szettek ugyanezt a hozzáállást fordítják le a jelenre, anélkül hogy 1:1 másolnák.

A punk volt az első ifjúsági stílus, amelyben a nők nem a férfiak lágyabb visszhangját hordták, hanem a keményebb verziót. Siouxsie Sioux fetiselemeket kombinált geometrikus sminkkel, és ebből olyan színpadi identitást csinált, amely később az egész goth megjelenést előkészítette. Jordan, a SEX legendás eladója, beehive frizurával és Mondrian-szemekkel ment dolgozni, és ezzel maga lett a King's Road látványossága.

A női 70-es évekbeli punk megjelenés tudatosan tört meg minden elvárást: hálós harisnya nehéz bakancshoz, férfi ingek jelszavakkal, szoknyák szemeteszsákból, hozzá agresszív szemsmink. Semmi nem akart tetszeni belőle, és pontosan ez tette stílusteremtővé. Aki ma female punk hivatkozásokat állít, ugyanazokkal a kontrasztokkal dolgozik: kemény a puha ellen, maszkulin a feminin ellen, mindig egy elemmel több, mint amennyit a jó ízlés elbír.

Ez a kijelentéslogika monokrómban működik a legerősebben. Hogy épül fel ma egy teljesen fekete punk build, arról külön cikk szól:

A nadrág volt 1976-ban a legegyértelműbb elhatárolódási jelzés, mert a mainstream divat a trapéznadrágon lógott. A punk pontosan az ellenkezőjét hordta: szűk, egyenes, szétszedett. New Yorkban ez a szakadt Levi's volt, Londonban a bondage nadrág pántokkal és cipzárakkal, vagy a tartan nadrágok, amelyek mintáját a saját története ellen kefélték. Később jöttek a szegecssorok az oldalvarrásokon.

Ma a választék nagyobb, a logika ugyanaz. A szegecsek, pántok és a látható hardware minden fekete nadrágból punk idézetet csinálnak. A bő szabások is működnek, amíg a felület dolgozik: studok, mosások, roncsolás. A határ nem a szabásnál húzódik, hanem a simaságnál. Egy makulátlan öltönynadrág Businesscore marad, akármilyen fekete is. Fordítva egyetlen szegecssor elég ahhoz, hogy egy nyugodt sziluettet átbillentsen. Ha bizonytalan vagy, kezdd lent keményen, és tartsd a felsőt egyszerűen.

A 70-es évek punkjának legfontosabb eleme egyetlen vállfán sem lógott. A DIY volt az évtized tulajdonképpeni találmánya: a ruhát nem vették, hanem építették. Egy iskolai inget textilfestékkel festettek át, egy farmert borotvapengével dolgoztak meg, egy inget szétvágtak és biztosítótűkkel újra összeraktak. A tű egyszerre volt szerszám és ékszer, a tökéletes punk tárgy: olcsó, funkcionális, enyhén fenyegető.

Ez az elv választja el máig a valódi punk hatást a gyors másolattól. Egy megvett darab csak a saját beavatkozás révén lesz statement, még ha a beavatkozás csak az a döntés is, hogy rosszul kombináljuk. Aki addig hordja a cuccait, amíg történetük lesz, közelebb van az eredetihez, mint bármelyik vintage gyűjtő.

Aki inkább válogat, mint maga vág, olyan kategóriákkal kezd, amelyekbe a hardware már be van építve. Négy belépő, a szett zónája szerint rendezve:

A 70-es évek punk inge pamutba írt kiáltvány volt. Richard Hell szakadt inge a Please Kill Me felirattal számít az ősformának, Westwood nyomott és ferdén varrott Muslin ingjei pedig a megtervezett válasznak. Mindkettő ugyanazt a gondolatot követi: a felső az a felület, amelyen a hozzáállás áll. Fölé, ha egyáltalán, csak a bőrdzseki vagy egy szétvágott mellény került.

Modernre fordítva ez azt jelenti: a mosások, a distressing és a roncsolt rétegek veszik át a borotvapenge munkáját. Egy fakó póló tört szélekkel egy nyitott dzseki alatt pontosan a 70-es évek textúráját adja, anélkül hogy egyetlen darab is jelmezszerű lenne. Hogy ez hogy esik a testen, tizenkét másodpercben:

A kínálatból két felső hordozza pontosan ezt a textúralogikát, egyszer grafikai statementként, egyszer roncsolt réteg-darabként:

A hivatkozás és a farsangi jelmez közötti határ a 70-es évek punkjánál keskenyebb, mint bármelyik más retró megjelenésnél, mert az előkép annyira ikonikus. Aki minden kódot egyszerre idéz, már nem szettet hord, hanem jelmezt. Ezt az öt hibát látjuk a leggyakrabban:

Akinek a hangos változat túl sok, az a punk indie szárnyán megtalálja ugyanennek a hozzáállásnak a halkabb fordítását:

A kiegészítők a 70-es évek punkjában soha nem voltak mellékesek, ők voltak az ábécé. Kutyanyakörv, lánc, tű, kétsoros öv: minden tárgy más kontextusból jött, és a testen értelmezték át. Ezért működnek a punk kiegészítők máig belépőként. Egyetlen kemény fémdarab érezhetően 1976 felé tolja a semleges szettet, anélkül hogy bármi mást idézni kellene.

A modern választék a régi szabályt követi: fém az anyag előtt, funkció az ékszer előtt. Egy bőröv kereszt hardware-rel vagy egy roncsolt sapka folt jelleggel több 70-es évekbeli szellemet hordoz, mint bármelyik nosztalgia póló. Két darab, amelyik pontosan ezt a munkát végzi:

Néhány dolgot fent részletesen tisztáztunk, pár kérdés mégis újra és újra felbukkan a 70-es évek punkdivatjára vonatkozó keresésekben. Itt az öt leggyakoribb, tömören és kerülőutak nélkül megválaszolva, a Westwood-kérdéstől a hétköznapi stílusozásig.

Marad a besorolás. Az 1970-es évek punkdivatja nem egy trend volt a sok közül, hanem az a pillanat, amikor a divat megtanult önmaga ellen dolgozni. Aki ezt megértette, annak már nem bevásárlólistára van szüksége, hanem csak egy döntésre.